a beágyazását. Hogy miért csinálnak ilyet az emberek, azt nem igazán értem. Szerencsére azért rákattintva még meg tudod nézni a jútyúbon. Kárpótlásul pedig itt van ez:
, hogy mi van mostanában, de nagyon belehúztak a hatvan fölötti zenészek és egymás után jönnek ki egészen elképesztő albumokkal. Először aYello, most meg Niel Young. Egy szál gitárral. Ráadásul ez teljes terjedelmében megnézhető és meghallgatható itt:
Nem háttérzene, némi elmélyülést igényel. Mondjuk blogolni azért lehet közben.
Jelen poszt egy megemlékezés. Nagyon kasa egyébként, hogy kitaláltam, hogy hogyan lehet a jútyúbot zenelejátszónak használni, és így nem kell bámulni a hülye képeket, amiket videoklip hiányában odatesznek a júzerek, amikor feltöltik a cuccot. MP3-at megosztani illegális. Na de hát ez videó, igaz? Jól van, leszállok a szerzői jogról, pedig az is megérne egy külön posztot, hogy hogyan gondolják azt a médiabirodalmak, hogy a 21. században CD-ket adnak el zenék helyett, mármint hogy a hordozót fizettetik meg veled és nem a tartalmat, mindezt úgy, hogy a telefonod, a számítógéped, a DVD lejátszód, a mikrohifid és lassan már a vécépapírtartód is képes lesz digitálisan tárolt zene lejátszására. Most szerintem használd a számítógépedet. (Ha esetleg mégis úgy döntesz, hogy az alábbi zeneszámot a vécépapírtartóddal fogod lejátszani, akkor kérlek, hogy az eseményt dokumentáld fényképekkel, és feltétlenül küldd el nekem e-mailben! Köszönöm.)
Biztos emlékszel, volt az a pár poszt a múltkor a rockabilly-környéki zenei stílusokról, akkor akadtam a Horrorpops-ra, és hát megtetszett. Nem gondoltam volna, hogy így járok, de az történt, hogy beszereztem tőlük 3 albumot, és azokat szoktam hallgatni a kocsiban, nagyon hangosan. Tudom, kicsit gáz. De ez semmi ahhoz képest, hogy a titkosügynök, hallgatván kedvenc számát (azaz ezt itt, amit te is éppen hallgatsz, aminek az a címe, hogy Walk Like a Zombie), tapsikolt örömében, mint egy kisgyerek, és azt mondta, hogy ugye érzem én is azt az örömet és vidámságot, amit ez a zene áraszt, és mivel a titkosügynök angol szakfordító is civilben, tehát érti a szöveget, engem egy kissé kirázott a hideg. A Horrorpops egy dán zenekar egyébként, így mintegy Hamlet eszmei leszármazottja is lehetne, bár a fő szerep itt a lányoké, nevesül Patricia Day dominálja a színpadot nagybőgőjével, gonoszul rafinált énekhangjával és vérengző végzetasszonya kinézetével, ezt kiegészítendő pedig két velejéig romlott go-go görl rázza magát, durván. Amikor pedig a teljesen elmebeteg Necroman begitároz és bevokáloz, mintegy a lányok alá, na az kész. Ráadásul az egész zenei világuk nagyon változatos. Az alant következő szám például olyan, mint komoly mentális problémákkal küszködő fiatalok házibulija a hatvanas években, ami nagyon bedurvul, amikor többüket váratlanul megszállja az ördög.
Ez a poszt eredetileg egy régi, piros telefonfülkéről akart szólni, amit Angliában közkönyvtárként használnak, de sajnos elkanyarodott a témától. Jut eszembe, angol sörre vágyom. Nem tudja valaki, hol csapolnak olyant itt a közelben?
Aztán itt van ez is, aminek az a címe, hogy Psychobitches outta Hell.
Jól van, abbahagyom, nem teszem be ide az összes fellelhető izét, van nekem más dolgom is. Egyébként pedig nyugi, az új sablon nincs már messze.
Ha azt gondolod, hogy az utak nem intelligensek, súlyosan alábecsülöd őket. Ezt a hibát egyszer már elkövette egy Arthur Dent nevű fickó az egerekkel kapcsolatban, emlékezz, annak sem lett jó vége. Jobb, ha most szépen tisztába tesszük tehát ezt a dolgot az utakkal.
Az utak - mint az köztudott - aszfalt alapú létformák, amik (vagy inkább akik, de erről majd később) magukhoz csalogatják a velük szimbiózisban élő emberi fajt, hogy azok elősegítsék a szaporodásukat. Ezt onnan lehet könnyen észrevenni, hogy az utak közelében sokkal több egyede található meg az emberi populációnak, mint az utaktól távol.
Szimbióták.
Az emberi faj elősegíti az utak szaporodását.
Az utak fejlődése az ösvényekkel kezdődött, amik az emlősökből alakultak ki az evolúció során. Az emlősök felismerték, hogy adott A és B pont összeköthető egy egyenessel és ezen az egyenesen haladva lehet a leggyorsabban eljutni A-ból B-be. A felismerést átültették a gyakorlatba, aminek az lett az eredménye, hogy bizonyos népszerű pontok között sok emlős haladt ugyanazon a nyomvonalon, és kialakultak az első ösvények. Az ösvények tehát az emlősök intelligenciájának esszenciájából jöttek létre, következésképpen az evolúció egy új, az emlősökénél magasabb szintjét képviselik. (Most felmerülhet benned a kérdés, hogy vajon a hüllők miért nem hoztak létre ösvényeket? A válasz egyszerű: a hüllők ostobák. Erről magad is megbizonyosodhatsz, ha van például egy ékszerteknősöd. Azt a kérdést is felteheted persze, hogy a halak vagy a madarak miért nem hoztak létre ösvényeket, viszont ebben az esetben te egy hüllő vagy, és jobban teszed, ha most rögtön feladod eme bejegyzés elolvasására tett, genetikailag kudarcra ítélt kísérletedet.)
Vadon élő fiatal ösvény. Egyenetlen vonalvezetése
az utak fejlődésének korai szakaszára jellemző.
Az utak evolúciójának következő állomását a rendszeresen karbantartott földutak jelentették. Ezek úgy alakultak ki, hogy az utak kifejlesztették az orvostudományt, és a természeti erők degradáló hatásából eredő betegségeik gyógyítására a természetben nagy számban szabadon előforduló embereket használták fel. A következő lépés a kővel kirakott utak megjelenése volt, míg végül elnyerték mai formájukat: létrejöttek az aszfaltutak. Ezek olyan fejlettségi szintnek felelnek meg, mintha az emberek genetikai úton módosítanák a saját testüket, hogy ellenállóbbak legyenek a betegségekkel és az öregedéssel szemben, sőt képessé váljanak az örök életre. Beláthatjuk tehát, hogy az utak az embereknél lényegesen fejlettebb létformák, technológiájuk pedig messze meghaladja az emberek által alkalmazottak színvonalát.
Kifejlett aszfaltút. Szélessége 3-25m, hosszúsága
akár a többszáz kilométert is elérheti.
Az utak alapvetően domináns lények. Nem dolgoznak, a szükséges feladatokat az emberekkel végeztetik el. Uralkodásuk mindazonáltal egyáltalán nem autokratikus és elnyomó, az embereknek munkájukért cserébe előnyöket biztosítanak, katalizálják a fejlődésüket. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy nem oldják meg teljesen az emberek közlekedését, csak elősegítik azt, így motiválják őket a saját technológiájuk fejlesztésére. Az emberek - nem meglepő módon - isteneknek tekintik az utakat, a közlekedést ezért vallásos buzgalommal gyakorolják. Az alábbi bejátszáson egy zenés szertartás részeként éppen szakrális tűzáldozatot mutatnak be az utak leghatalmasabbika, az autópálya tiszteletére.
Az utak tulajdonságai és földrajzi elhelyezkedésük között bizonyos összefüggések mutathatóak ki, bár ezek okát egyelőre nem sikerült pontosan feltárni. Ennek illusztrálására nézzük meg a magyarországi utak esetét. Az intelligencia az elme elemző és megkülönböztető képessége. Mértékének jellemzője, hogy az adott egyed milyen gyorsan képes céljai elérésére. Ezek alapján kijelenthetjük, hogy a magyar utak vagy kevésbé intelligensek nyugat-európai társaiknál, vagy egyfajta dekadens hajlamuknak köszönhetően nem céljuk a szaporodás. Mindkét eshetőség sajnálatos.
Egészségi állapotát elhanyagoló, dekadens magyar út.
, tehát nem hagylak a hétvégére rockabilly nélkül, és most is jó lesz, meglátod. A hallgatnivalót a műfaj legjobb olasz bandája, a The Hormonauts szolgáltatja. Imádom, ahogy ezek az együttesek nevet választanak maguknak.
Van benne egy kis steampunk-szerű, de ez egyáltalán nem punk. Legyen inkább steamabilly. Jó, nem, ilyen stílus nincs is, csak vicceltem.
Drága háztartásilag fixált Nagyérdemű, aki nem kommentálja a kiváló zenéket, csak a vasalót! Ha azt hitted, hogy megúszod a rockabillyt, akkor tévedtél. Ismeretterjesztő összeállításunk nem volna teljes anélkül, hogy ezt az Elvis nevével fémjelzett stílust egy kicsit meg ne szólaltatnánk. Most meg vagy ijedve, ugye? Nem szükséges. Tudniillik hatalmas energiabefektetéssel egészen érdekes dolgokat ástam neked elő.
Az egyik érdekes dolgot sajnos nem lehet ide beembeddálni, mert a videomegosztó oldalakon csak szörnyen rossz minőségben van fent. Kénytelen leszel tehát erről a linkről megnyitni:
Az együttes nevéről annyit, hogy amikor Elvis Presley elkezdett játszani, még nem volt neve ennek a stílusnak, ezért aztán mondtak rá mindenfélét, legelőször is azt, hogy hillbilly. Ez konkrétan az ég adta világon semmit nem jelent, ha csak azt nem, hogy dombszámlácska, de annak meg nem lenne semmi értelme. Jó, ha akarod, legyen dombgyulácska, azaz dombgyuszi, de annak sincs. A Moon Explosion pedig akár finom utalás is lehet a Galaxis Útikalauz Stopposoknak c. nagysikerű műre, de ebben azért nem lehetünk biztosak. Minden esetre jó név. És a zene is. Némileg pszihedelikus, de mint azt te már nagyon jól tudod, nincs semmi köze a psychobillyhez.
Képzeld, a másik érdekes dolgot sem lehet embeddálni, de gyakorlott kattintó lévén neked ez sem okozhat gondot:
Igen, jól láttad, volt egy villanás, amikor ez az ír hölgy egy tradícionális ír dobon, az ún. bodhránon játszotta a rockabillyt. Kész téboly. De persze nem emiatt raktam ide be, és nem is az idióta zoomolások miatt, hanem azért, mert van neki ez a rekedtes hangja. Meg ez a zenekara.
A harmadik érdekes dolgot lehet ugyan embeddálni, de ennek meg képe nincsen. Nehéz ezzel a műfajjal, na. Illetve hát. Szóval ezt egy szakoldalon találtam a rockabilly videók között, de azért ez több mint határeset, sőt. Leginkább arra jó, hogy lássuk, hogyan lett a rockabillyből rock. Mert ez az. A hetvenes évekből.
A negyedik érdekes dolog pedig attól érdekes, hogy ez a Bátor P*cs (Brave Dick) nevű banda igazából egy univerzális rockabilly transzlátor, ami azt jelenti, hogy bármit képes eljátszani ebben a stílusban, és ez itt egy példa.
Gondolom, felismerted, de ha nem, akkor most fel fogod, mert eme stilisztikai kirándulást azzal zárjuk, hogy együtt meghallgatjuk az eredetijét, amivel is visszazökkenünk a mainstream zenei világ rózsaszín, némileg ragacsos és savanyúcukorízű, ám meglepetéseket olykor azért tartogató vágányára, hogy ezzel az eklektikus képzavarral éljek. Itt mindenből a legjobbat kapod, természetesen ebből is, szóval nem panaszkodhatsz.
Ha ezt így sorban meghallgattad, akkor érdekes érzelmi hullámzáson estél át, és most olyat gondolsz, amit magad sem hittél volna pár perccel ezelőtt. Ugye?
, ezért aztán hideg és sötét. Van olyan része, ahol telente 51 napig nem kel föl a Nap. Ki lehet ezt bírni ép ésszel? Hát nem. Akkor pedig nincs min csodálkozni, amikor kiderül, hogy a Knucklebone Oscar egy finn együttes. Ezzel a videóval egyébként végre megtaláltam az Ádventhez illő zenei témát, hiszen egy messiásról szól a dal. Énekeljük tehát együtt:
Ez a zene egyfajta átvezetés a psychobillyből a punkabillybe az elmegyógyintézeten keresztül. A punkabilly pedig, na, sosem fogod kitalálni, a punk és a rockabilly keveréke, tehát abban különbözik a psychobillytől, hogy nincs benne horror.
Találd ki ezek után, hogy miről fog szólni a következő poszt.
ami inkább Halloween környékére való, nem Ádventre (de hát mit csináljak, csak nem várhatok vele egy évig), és amelyben kiderül, hogy mi is az a gondolati ív, ami titokban meghúzódik, valamint, hogy hova vezet. A kiderülés úgy fog megvalósulni, hogy meghallgatod ezt, mégpedig nagyon hangosan:
Ez a fura dolog it felent a Horrorpops volt, egy mainstreamnek nem éppen nevezhető zenei stílusban, aminek a nevét mág nem mondjuk ki, hanem előtte megnézzük a műfaj egy tipikusabb képviselőjét, a The Creepshow-t is, és majd utána. Hogy miért került ide a Horrorpops, ha van nála tipikusabb képviselője is a múfajnak? Hát azért, mert jó. Ne vitatkozz, hanem play.
Igen, ez komoly, a bluestól a nemtudommin keresztül eljutottunk addig a dologig, amit úgy hívnak, hogy psychobilly, és ami a rockabillynek, a punknak és a horrornak a keveréke. Magyarra talán úgy fordítanám, hogy patológiai rock and roll. Van benne némi inherens humor. Talán a rockabilly gyökerek miatt. A rockabilly-t ennyi évvel Elvis halála után már valahogy nem lehet teljesen komolyan venni. Jó, tudom, Elvis él, de akkor is.
Aztán itt van ez a másik szám, ez is a The Creepshow-tól, de ez már kevésbé vicces, kevésbé horrorisztikus, viszont nagyon jó. Sajnos mozgókép nincs hozzá.
Igen, jól gondolod, Péterfy Bori Vámpír című száma is psychobilly, mégpedig nem is rossz, de most nem rakom ide be, mert az genyóság lenne, lássuk be, a műfaj legjobbjai vannak itt, és hát a mi Borinknak ez csak egy kis stilisztikai kitérő volt. Mondjuk jól állt neki.
Ennyit mára a zenei közízlés mocsarának poshadt rágógumiszagú rétegei alatt megbúvó véres gyöngyszemekről. Back to Ádvent, csináljunk úgy, mintha mi sem történt volna.
zenekar nőben is. Úgy hívják, hogy Katie Tunstall, de a Katie-t általában KT-nek írja. Tuti, hogy hallottad már, legfeljebb azt nem tudtad, hogy egyedül adja ki az összes hangot, mert ezt elég nehéz elhinni. Hogy megbizonyosodj róla, itt a videó:
Nem rossz, ugye? De itt még nincs vége, csináltak ebből rendes videoklipet is. Nincs benne semmi különös, szinte ugyanaz, mint az előző, csak nem looppal, hanem rendesen fölvéve külön minden szólamot. Mégis olyan jó, hogy nem tudom nem berakni ide, ezért aztán berakom.
Jól van, nem alibiblogolok tovább, itt van egy rendes bejegyzés. A rendes bejegyzés egy olyan emberről szól, aki, ha hajóra száll, azonnal tengeribeteg lesz és hányni kezd. Ezt az embert el is nevezik ezért Seasick Steve-nek. Gondolj bele, mennyit kell hányni ahhoz, hogy az emberre egy ilyen becenév ragadjon! De hagyjuk is a hányást, hiszen nem ez az érdekes. Nézd végig inkább ezt a videót:
Na, hát ez az érdekes. Illetve az az érdekes, hogy ez a Seasick Steve egyszer kapott egy barátjától egy gitárt, amit a barátja egy roncstelepen vett, nagyon ramaty állapotban, és hát csak három húr volt meg rajta a hatból. Seasick Steve nem esett kétségbe, hanem felrakott rá ragasztószalaggal egy pickup-ot, és elkezdett rajta bluest játszani. Ezt láttad az előző videón. Nem vetted észre, hogy hiányzik három húr? A hangzásból nem hiányzott? Hát nem. Nézd meg nyugodtan mégegyszer, hogy elhidd. Igen, ez a pasas egy zseniális blues zenész. Nem kevés neki a három húr. Sőt. Miután kijátszotta magát a hármon, történik valami mégfurább. Egy másik elmés barátja fog egy deszkát, felfeszít rá egy azaz 1 darab húrt némi ragasztó, egy konzervdoboz és egy botocska segítségével, és odaadja Seasick Stevenek ajándékba. Steve elkezd azon is bluest játszani. Na ez látható itt. (2:45 után nem érdemes nézni, mert az alkohol akkor veszi át a vezérlést, és az egész egy csúnya kakofóniába torkollik. De addig azért ott van a szeren, ugye?)
Amit a bácsiról még tudni kell, hogy Janis Joplin és Curt Cobain zenésztársa és barátja volt, játszott mindenféle zenekarokban és mindenféle helyeken a kocsmáktól és a koncerttermektől a stúdiókig és gigafesztiválokig, aztán Párizsba ment, ahol abból élt, hogy a metróban zenélt. A metró az itt nem egy világhírű szórakozóhely neve, hanem a földalatti. Utána Norvégiába költözött, és megcsinálta első önálló lemezét.
Ma nem érzem túl jól magam. Ez nem is meglepő, mert leállt a bal agyféltekém. Ezt onnan állapítottam meg, hogy az alábbi szám kifejezetten tetszett, amikor meghallottam a rádióban. Hazaérve megkerestem a jútyúbon, és még sokáig kerestem, mire találtam végre olyat, ahol legalább nem látszik semmi, csak a szöveg, mert hát az eredeti videó az szörnyű. Bon Jovi sosem volt igazi rocker, csak egy jófiú rocker ruhában. A zenéje sosem volt igazán hardcore, inkább olyan színpadias nyálrock-szerű, mint annyi más amerikai bandáé. És ebben itt mégis van valami. Nem mondanám, hogy jó a zene, mert hát nem jó. Nem mondanám, hogy jó a szöveg, mert hát az sem. Lehet, hogy egyszerűen csak nem érzem túl jól magam és ezért gyógyszerre van szükségem.
Na itt az új sablon. Tetszik? Nekem igen. Feladtam a kézi HTML gyártással kapcsolatosan dédelgetett illúzióimat, nem fogom magam rávenni erre mostanság, úgyhogy letöltöttem nektek ezt. Még majd jön ide sok cucc amúgy, linkek, meg minden.
