Az utak értelmi képességéről

Ha azt gondolod, hogy az utak nem intelligensek, súlyosan alábecsülöd őket. Ezt a hibát egyszer már elkövette egy Arthur Dent nevű fickó az egerekkel kapcsolatban, emlékezz, annak sem lett jó vége. Jobb, ha most szépen tisztába tesszük tehát ezt a dolgot az utakkal.

Az utak - mint az köztudott - aszfalt alapú létformák, amik (vagy inkább akik, de erről majd később) magukhoz csalogatják a velük szimbiózisban élő emberi fajt, hogy azok elősegítsék a szaporodásukat. Ezt onnan lehet könnyen észrevenni, hogy az utak közelében sokkal több egyede található meg az emberi populációnak, mint az utaktól távol.

Szimbióták.

Az emberi faj elősegíti az utak szaporodását.

Az utak fejlődése az ösvényekkel kezdődött, amik az emlősökből alakultak ki az evolúció során. Az emlősök felismerték, hogy adott A és B pont összeköthető egy egyenessel és ezen az egyenesen haladva lehet a leggyorsabban eljutni A-ból B-be. A felismerést átültették a gyakorlatba, aminek az lett az eredménye, hogy bizonyos népszerű pontok között sok emlős haladt ugyanazon a nyomvonalon, és kialakultak az első ösvények. Az ösvények tehát az emlősök intelligenciájának esszenciájából jöttek létre, következésképpen az evolúció egy új, az emlősökénél magasabb szintjét képviselik. (Most felmerülhet benned a kérdés, hogy vajon a hüllők miért nem hoztak létre ösvényeket? A válasz egyszerű: a hüllők ostobák. Erről magad is megbizonyosodhatsz, ha van például egy ékszerteknősöd. Azt a kérdést is felteheted persze, hogy a halak vagy a madarak miért nem hoztak létre ösvényeket, viszont ebben az esetben te egy hüllő vagy, és jobban teszed, ha most rögtön feladod eme bejegyzés elolvasására tett, genetikailag kudarcra ítélt kísérletedet.)

Vadon élő fiatal ösvény. Egyenetlen vonalvezetése

az utak fejlődésének korai szakaszára jellemző.

Az utak evolúciójának következő állomását a rendszeresen karbantartott földutak jelentették. Ezek úgy alakultak ki, hogy az utak kifejlesztették az orvostudományt, és a természeti erők degradáló hatásából eredő betegségeik gyógyítására a természetben nagy számban szabadon előforduló embereket használták fel. A következő lépés a kővel kirakott utak megjelenése volt, míg végül elnyerték mai formájukat: létrejöttek az aszfaltutak. Ezek olyan fejlettségi szintnek felelnek meg, mintha az emberek genetikai úton módosítanák a saját testüket, hogy ellenállóbbak legyenek a betegségekkel és az öregedéssel szemben, sőt képessé váljanak az örök életre. Beláthatjuk tehát, hogy az utak az embereknél lényegesen fejlettebb létformák, technológiájuk pedig messze meghaladja az emberek által alkalmazottak színvonalát.

Kifejlett aszfaltút. Szélessége 3-25m, hosszúsága

akár a többszáz kilométert is elérheti.

Az utak alapvetően domináns lények. Nem dolgoznak, a szükséges feladatokat az emberekkel végeztetik el. Uralkodásuk mindazonáltal egyáltalán nem autokratikus és elnyomó, az embereknek munkájukért cserébe előnyöket biztosítanak, katalizálják a fejlődésüket. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy nem oldják meg teljesen az emberek közlekedését, csak elősegítik azt, így motiválják őket a saját technológiájuk fejlesztésére. Az emberek - nem meglepő módon - isteneknek tekintik az utakat, a közlekedést ezért vallásos buzgalommal gyakorolják. Az alábbi bejátszáson egy zenés szertartás részeként éppen szakrális tűzáldozatot mutatnak be az utak leghatalmasabbika, az autópálya tiszteletére.



Az utak tulajdonságai és földrajzi elhelyezkedésük között bizonyos összefüggések mutathatóak ki, bár ezek okát egyelőre nem sikerült pontosan feltárni. Ennek illusztrálására nézzük meg a magyarországi utak esetét. Az intelligencia az elme elemző és megkülönböztető képessége. Mértékének jellemzője, hogy az adott egyed milyen gyorsan képes céljai elérésére. Ezek alapján kijelenthetjük, hogy a magyar utak vagy kevésbé intelligensek nyugat-európai társaiknál, vagy egyfajta dekadens hajlamuknak köszönhetően nem céljuk a szaporodás. Mindkét eshetőség sajnálatos.

Egészségi állapotát elhanyagoló, dekadens magyar út.

A svédeket

mindig is szerettem. Nem, nem csak az Ikea miatt, bár lássuk be, az újratölthető kávéspohár intézménye önmagában is adhatna erre okot. A nyelvük miatt is kedvelem őket. Itt van például ennek a vámpíros filmnek a címe: Låt den rätte komma in. Mintha egy dal refrénje lenne. Meg itt a surströmming, hát nem olyan a neve, mint egy melegvízű tavai miatt közkedvelt északi fürdőhelyé, ahol a hóesésben is gőzbe burkolózva adhatjuk át magunkat az ellazulásnak? Pedig egyáltalán nem az. A surströmming egy veszélyes halkonzerv, egyes légitársaságok egyenesen terrorista fenyegetésnek vélik. De térjünk vissza a filmre. Az angol címe Let the Right One In. A magyar címe Engedj be. Nem olyan vámpíros film, mint amilyenek a vámpíros filmek szoktak lenni. Ez egy dokumentarista játékfilm egy 12 évesnek látszó vámpír lány és egy valóban 12 éves fiú kapcsolatáról. Az egészben az a legszörnyűbb, hogy sokszor teljesen valószerű. Nem az van, hogy ülsz a moziban és kívülről nézed a filmet, hiszen vámpírok nincsenek, hogyan is érinthetne ez téged, hanem az van, hogy belül vagy a történetben és elhiszed. Vannak benne gyomorforgató dolgok. Meg vannak benne kedvesen ügyetlen dolgok is. Mindez egymás mellett. Az egyik percben még a tejszőke Oscar orra folyik a mászóka előtt premier plánban, a másikban meg egy savtól félig lukacsosra mart fejben gyönyörködhetünk. Ráadásul a hagyományos mosóporokkal vámpíros filmekkel szemben itt nincs pozitív főhős, aki rendet tesz, sőt, igazából nincs egyetlen normális ember sem, mindenki sérült, ki így, ki úgy. És közben olyan valószerűek. Olyan valószerű ez az egész.



Mindezt nem azért mondom, hogy megnézd. Nem fogom ajánlani, mert nem biztos, hogy tetszene. Igazából azt sem tudom, hogy nekem tetszik-e. De a címe, na a címe az egyértelműen zseniális: Låt den rätte komma in. Olyan, mint egy dal refrénje, nem?

Az a vicces az egészben, hogy igazából nem is szeretem a rockabillyt. Egyszerűen csak kíváncsi voltam. Viszont a Hormonautsnak ezt a számát nem tudom megunni, naponta többször meghallgatom.

Nagyon szeretnék egy

nem létező dolgot. Ráadásul szerintem ez normális. Most gondolhatod azt, hogy rám férne egy kis elmekórtani ellátás, de mielőtt elkapkodottan alkotsz véleményt, nézd meg ezt itt:

Egy Dan Anderson nevű végzős designer munkája világít a szemedbe, a Voltra nevű elektromos motorkerékpár. Illetve a 3D modellje. Mert ez egyelőre csak egy tanulmány. Sajnos.

Az eddig látottakban csupén két érdekes dolog volt: egyrészt nem volt kuplungkar a bal markolatnál és ez nem renderelési hiba, hanem azért van, mert egy villanymotorhoz nem kell váltó, tehát kuplung sem, másrészt pedig valami furcsa izé van a tank végén, illetve bocs, de hiszen tank sincsen, szóval ezt a dolgot még fel kell dolgozni egy kicsit.

Nem tudni, hogy pontosan mi is a képen látható tárgy, de hogy egy vérbeli olasz sportmotor és egy vérbeli olasz kávéfőző keresztezéséből született, az biztos. Milyen fura, hogy a tervezője ennek ellenére egyáltalán nem olasz, hanem egy meglehetősen kócos kinézetű ausztrál úr, akit a neve alapján leginkább egy IKEA katalógus borítóbelsőjére képzelnénk el, kezében az általa tervezett praktikus nyakkendőtartóval. Nos, ez a kócos úr nem tervez nyakkendőtartókat, viszont megalkotta a legdögösebb elektromos motort, amit csak el lehet képzelni. Azt a motort, ami annyira állatul néz ki, hogy ha csak két lóerős lenne és tizenöt volna a végsebessége, akkor is habozás nélkül indulnék vele a MotoGP-n. Ha létezne, ugye.

Tehát tank az nincs. Az akkumulátor elfér ott, ahol hagyományosan a motor van, mert a motor az ott van, ahol hagyományosan a lengővilla csapágya szokott lenni, és együtt leng a lengővillával, ezért aztán nem kell láncfeszítés sem, hiszen a két lánckerék távolsága mindig állandó. Majdnem olyan egyszerű ez a szerkezet, mint egy bicikli, a tervező kreativitása szabadon szárnyalhat tehát. És szárnyal is. Hátsó lengéscsillapítót például ennyire elöl még nem nagyon láttunk. Legalább is semmiképpen nem a motoron ülve.

Aztán ott az ülés. Az ülés, ami lebeg. Szinte csak azért van odafogatva azokhoz a piros csövekhez, hogy el ne repüljön valamerre. És bele van építve a féklámpa meg az index is. Na meg ott az első világítás két elfűrészelt krómcsöve azzal a pirosra festett álmechanikus konzollal. Jaj nekünk.
Az is jól látszik, hogy az akkumulátor és a motor helyzetétől a súlypont nagyon lent van, így ez a masina elképesztően jól kezelhető. Illetve lenne. Ha létezne. De hát csak egy csomó számítógépes modellen csorgatom a nyálam. Ami egyébként érintésvédelmileg aggályos egy elektromos motornál. Ja, nem.

Szóval szervusztok kispajtások, búcsúzom mára, megyek aludni, hogy azt álmodhassam, hogy van egy ilyenem.

Nem vagyok én szadista

, tehát nem hagylak a hétvégére rockabilly nélkül, és most is jó lesz, meglátod. A hallgatnivalót a műfaj legjobb olasz bandája, a The Hormonauts szolgáltatja. Imádom, ahogy ezek az együttesek nevet választanak maguknak.



Van benne egy kis steampunk-szerű, de ez egyáltalán nem punk. Legyen inkább steamabilly. Jó, nem, ilyen stílus nincs is, csak vicceltem.

Az a bizonyos következő poszt

Drága háztartásilag fixált Nagyérdemű, aki nem kommentálja a kiváló zenéket, csak a vasalót! Ha azt hitted, hogy megúszod a rockabillyt, akkor tévedtél. Ismeretterjesztő összeállításunk nem volna teljes anélkül, hogy ezt az Elvis nevével fémjelzett stílust egy kicsit meg ne szólaltatnánk. Most meg vagy ijedve, ugye? Nem szükséges. Tudniillik hatalmas energiabefektetéssel egészen érdekes dolgokat ástam neked elő.

Az egyik érdekes dolgot sajnos nem lehet ide beembeddálni, mert a videomegosztó oldalakon csak szörnyen rossz minőségben van fent. Kénytelen leszel tehát erről a linkről megnyitni:

The Hillbilly Moon Explosion - Maniac Lover

Az együttes nevéről annyit, hogy amikor Elvis Presley elkezdett játszani, még nem volt neve ennek a stílusnak, ezért aztán mondtak rá mindenfélét, legelőször is azt, hogy hillbilly. Ez konkrétan az ég adta világon semmit nem jelent, ha csak azt nem, hogy dombszámlácska, de annak meg nem lenne semmi értelme. Jó, ha akarod, legyen dombgyulácska, azaz dombgyuszi, de annak sincs. A Moon Explosion pedig akár finom utalás is lehet a Galaxis Útikalauz Stopposoknak c. nagysikerű műre, de ebben azért nem lehetünk biztosak. Minden esetre jó név. És a zene is. Némileg pszihedelikus, de mint azt te már nagyon jól tudod, nincs semmi köze a psychobillyhez.

Képzeld, a másik érdekes dolgot sem lehet embeddálni, de gyakorlott kattintó lévén neked ez sem okozhat gondot:

Imleda May - Johnny Got A Boom Boom

Igen, jól láttad, volt egy villanás, amikor ez az ír hölgy egy tradícionális ír dobon, az ún. bodhránon játszotta a rockabillyt. Kész téboly. De persze nem emiatt raktam ide be, és nem is az idióta zoomolások miatt, hanem azért, mert van neki ez a rekedtes hangja. Meg ez a zenekara.

A harmadik érdekes dolgot lehet ugyan embeddálni, de ennek meg képe nincsen. Nehéz ezzel a műfajjal, na. Illetve hát. Szóval ezt egy szakoldalon találtam a rockabilly videók között, de azért ez több mint határeset, sőt. Leginkább arra jó, hogy lássuk, hogyan lett a rockabillyből rock. Mert ez az. A hetvenes évekből.



A negyedik érdekes dolog pedig attól érdekes, hogy ez a Bátor P*cs (Brave Dick) nevű banda igazából egy univerzális rockabilly transzlátor, ami azt jelenti, hogy bármit képes eljátszani ebben a stílusban, és ez itt egy példa.



Gondolom, felismerted, de ha nem, akkor most fel fogod, mert eme stilisztikai kirándulást azzal zárjuk, hogy együtt meghallgatjuk az eredetijét, amivel is visszazökkenünk a mainstream zenei világ rózsaszín, némileg ragacsos és savanyúcukorízű, ám meglepetéseket olykor azért tartogató vágányára, hogy ezzel az eklektikus képzavarral éljek. Itt mindenből a legjobbat kapod, természetesen ebből is, szóval nem panaszkodhatsz.

Ha ezt így sorban meghallgattad, akkor érdekes érzelmi hullámzáson estél át, és most olyat gondolsz, amit magad sem hittél volna pár perccel ezelőtt. Ugye?

Á, semmi, csak felraktam a vasalót az internetre.

Finnország Északon van

, ezért aztán hideg és sötét. Van olyan része, ahol telente 51 napig nem kel föl a Nap. Ki lehet ezt bírni ép ésszel? Hát nem. Akkor pedig nincs min csodálkozni, amikor kiderül, hogy a Knucklebone Oscar egy finn együttes. Ezzel a videóval egyébként végre megtaláltam az Ádventhez illő zenei témát, hiszen egy messiásról szól a dal. Énekeljük tehát együtt:



Ez a zene egyfajta átvezetés a psychobillyből a punkabillybe az elmegyógyintézeten keresztül. A punkabilly pedig, na, sosem fogod kitalálni, a punk és a rockabilly keveréke, tehát abban különbözik a psychobillytől, hogy nincs benne horror.

Találd ki ezek után, hogy miről fog szólni a következő poszt.

A harmadik zenei poszt,

ami inkább Halloween környékére való, nem Ádventre (de hát mit csináljak, csak nem várhatok vele egy évig), és amelyben kiderül, hogy mi is az a gondolati ív, ami titokban meghúzódik, valamint, hogy hova vezet. A kiderülés úgy fog megvalósulni, hogy meghallgatod ezt, mégpedig nagyon hangosan:



Ez a fura dolog it felent a Horrorpops volt, egy mainstreamnek nem éppen nevezhető zenei stílusban, aminek a nevét mág nem mondjuk ki, hanem előtte megnézzük a műfaj egy tipikusabb képviselőjét, a The Creepshow-t is, és majd utána. Hogy miért került ide a Horrorpops, ha van nála tipikusabb képviselője is a múfajnak? Hát azért, mert jó. Ne vitatkozz, hanem play.



Igen, ez komoly, a bluestól a nemtudommin keresztül eljutottunk addig a dologig, amit úgy hívnak, hogy psychobilly, és ami a rockabillynek, a punknak és a horrornak a keveréke. Magyarra talán úgy fordítanám, hogy patológiai rock and roll. Van benne némi inherens humor. Talán a rockabilly gyökerek miatt. A rockabilly-t ennyi évvel Elvis halála után már valahogy nem lehet teljesen komolyan venni. Jó, tudom, Elvis él, de akkor is.

Aztán itt van ez a másik szám, ez is a The Creepshow-tól, de ez már kevésbé vicces, kevésbé horrorisztikus, viszont nagyon jó. Sajnos mozgókép nincs hozzá.



Igen, jól gondolod, Péterfy Bori Vámpír című száma is psychobilly, mégpedig nem is rossz, de most nem rakom ide be, mert az genyóság lenne, lássuk be, a műfaj legjobbjai vannak itt, és hát a mi Borinknak ez csak egy kis stilisztikai kitérő volt. Mondjuk jól állt neki.

Ennyit mára a zenei közízlés mocsarának poshadt rágógumiszagú rétegei alatt megbúvó véres gyöngyszemekről. Back to Ádvent, csináljunk úgy, mintha mi sem történt volna.

Van persze egyszemélyes

zenekar nőben is. Úgy hívják, hogy Katie Tunstall, de a Katie-t általában KT-nek írja. Tuti, hogy hallottad már, legfeljebb azt nem tudtad, hogy egyedül adja ki az összes hangot, mert ezt elég nehéz elhinni. Hogy megbizonyosodj róla, itt a videó:



Nem rossz, ugye? De itt még nincs vége, csináltak ebből rendes videoklipet is. Nincs benne semmi különös, szinte ugyanaz, mint az előző, csak nem looppal, hanem rendesen fölvéve külön minden szólamot. Mégis olyan jó, hogy nem tudom nem berakni ide, ezért aztán berakom.

Black Horse And The Cherry Tree

By the way, a férje igazán tökös srác, hogy egy ilyen szám után megkérte a kezét.

(Van egy szép gondolati ív, ami itt e posztokon átvezet, de hogy ez micsoda, az majd csak holnap fog kiderülni.)

A láthatatlan fejlesztés

láthatóvá válik: na itt van az, ami miatt nem volt időm a XOR v3.0 sablonját megcsinálni. Neked készült, tessék örülni!

Erről írtam eddig

wordle.net

Rendes bejegyzés a hányós emberről

Jól van, nem alibiblogolok tovább, itt van egy rendes bejegyzés. A rendes bejegyzés egy olyan emberről szól, aki, ha hajóra száll, azonnal tengeribeteg lesz és hányni kezd. Ezt az embert el is nevezik ezért Seasick Steve-nek. Gondolj bele, mennyit kell hányni ahhoz, hogy az emberre egy ilyen becenév ragadjon! De hagyjuk is a hányást, hiszen nem ez az érdekes. Nézd végig inkább ezt a videót:



Na, hát ez az érdekes. Illetve az az érdekes, hogy ez a Seasick Steve egyszer kapott egy barátjától egy gitárt, amit a barátja egy roncstelepen vett, nagyon ramaty állapotban, és hát csak három húr volt meg rajta a hatból. Seasick Steve nem esett kétségbe, hanem felrakott rá ragasztószalaggal egy pickup-ot, és elkezdett rajta bluest játszani. Ezt láttad az előző videón. Nem vetted észre, hogy hiányzik három húr? A hangzásból nem hiányzott? Hát nem. Nézd meg nyugodtan mégegyszer, hogy elhidd. Igen, ez a pasas egy zseniális blues zenész. Nem kevés neki a három húr. Sőt. Miután kijátszotta magát a hármon, történik valami mégfurább. Egy másik elmés barátja fog egy deszkát, felfeszít rá egy azaz 1 darab húrt némi ragasztó, egy konzervdoboz és egy botocska segítségével, és odaadja Seasick Stevenek ajándékba. Steve elkezd azon is bluest játszani. Na ez látható itt. (2:45 után nem érdemes nézni, mert az alkohol akkor veszi át a vezérlést, és az egész egy csúnya kakofóniába torkollik. De addig azért ott van a szeren, ugye?)



Amit a bácsiról még tudni kell, hogy Janis Joplin és Curt Cobain zenésztársa és barátja volt, játszott mindenféle zenekarokban és mindenféle helyeken a kocsmáktól és a koncerttermektől a stúdiókig és gigafesztiválokig, aztán Párizsba ment, ahol abból élt, hogy a metróban zenélt. A metró az itt nem egy világhírű szórakozóhely neve, hanem a földalatti. Utána Norvégiába költözött, és megcsinálta első önálló lemezét.

Seasick Steve - Dog House Boogie - Live @ Jools Holland

Zavarba ejtő ez az egész.
Alkalmatlan eszközökön elkövetett bluescselekmény.

Ez igen! A sok nyálközeli élmény után végre valami igazán kiforrott.

Gnarls Barkley - Gone Daddy Gone

(Közben láthatatlan fejlesztések zajlanak, úgyhogy légy résen, hogy észrevedd, amikor láthatóvá válnak!)

Sütőtök

- Igazából nem a sütéssel van bajom, hanem a sütéshez vezető utat nem szeretem - mondta a titkosügynök.
- Miért? - kérdeztem.
- Mert a sütéshez vezető út narancssárga és fáradságos.

Az van, hogy annyira jó nemdohányzónak lenni, hogy azt el se lehet mondani. Sőt, ilyenkor esténként már túl jó is. Lehetne egy kicsit kevésbé jó. Na mindegy.

Nico Clean
by maisondeproduction

Az utolsó cigaretta elszívása után szervezetünk azonnal pihenőprogramba kezd, melynek eredménye:

• 20 perc után vérnyomásunk és pulzusunk normálissá válik
• 8 óra után vérünk oxigénszintje javul
• 12 óra után már nincs több nikotin a szervezetünkben
• 24 óra múlva: A halállal végződő hirtelen szívinfarktus kockázata csökken.
• 48 óra után javul az illat és ízérzékelés
• 3 hónap után 30%-kal jobb tüdőnk teljesítménye
• 9 hónap múlva: A nikotin okozta krónikus köhögés megszűnik. A kimerültségérzés és szapora levegővétel egyértelműen csökkennek. Lényegesen fittebbnek érezzük magunkat.
• 12 hónap után 50%-kal csökken a szívinfarktus rizikója.
• 2 év múlva: A szívinfarktus és a tüdőrák kockázata még kisebb lesz.
• 5 év után: 50%-kal kisebb az esély a tüdőrákra
• 10 év után csupán annyi a tüdőrák esélye, mint a nemdohányzóknál
• 15 év után az egészségi állapot olyan, mint a sohasem dohányzóké.

Nos igen, kicsit ellentmondásos ez a mikor-ürül-ki-a-nikotin kérdés, tudom, de akkor is megnyugtató a sok pozitív hatás. Az alábbi reklámban pedig van valami határozottan vicces.

(Ez egy ütemezett poszt lesz holnap, amit ma írok. Vagyis egy ütemezett poszt ma, amit tegnap írtam.)

"A cigaretta iránti sóvárgás alatt erős késztetést értünk arra, hogy rágyújtson. [...] A sóvárgás természetes módon jelenik meg a leszokás folyamatában, és nem a sikertelenség jele. A sóvárgás általában átmeneti, 10-15 perc alatt elmúlik akkor is, ha rágyújt, és akkor is, ha nem."

A sóvárgás egyébként az addikció kimúlását jelzi. Az addikció mindent megtesz, hogy életben tartsa az ember, de hát most leszokunk, úgyhogy az addikció meg fogja szívni.

You won't believe this one

Ehhez nem lehet mit írni. Ilyen nincs. Aki cigizik az buzi. Kész.

A nikotin felezési ideje az emberi szervezetben kb. 2 óra. Tegyük fel, hogy bazierős dohányos vagyok, és felhalmoztam a szervezetemben 60 mg nikotint (ez a halálos dózis, ennél többet nem nagyon fogok tudni), majd hirtelen abbahagyom a dohányzást. A nikotin azonnal elkezd kiürülni a szervezetemből.

2 óra múlva: 30 mg
4 óra múlva: 15 mg
8 óra múlva: 3,75 mg (ha elalvás előtt hagytam abba, akkor regglere ennyi marad)
16 óra múlva: 0,23 mg
24 óra múlva: 0,21 mg
36 óra múlva: 0,0002 mg
48 óra múlva: 0,000004 mg

Két nap alatt tehát gyakorlatilag teljesen kiürül a nikotin a szervezetből.


Extreme Anti-Smoking Ad

CollegeHumor | MySpace Video

Remember:

SMOKING CONTRIBUTES TO & EMPOWERS THE
IMMINENT ROBOT DEATH SQUAD APOCALYPSE

Néhány klasszikus

Elvonási tünetektől a dohányosok szenvednek, ha nem dohányozhatnak. A dohányosok azok, akik rendszeresen dohányoznak. Én nem dohányzom péntek óta, tehát nem vagyok dohányos. Ha nem vagyok dohányos, akkor nem is lehetnek elvonási tüneteim. Ebben az esetben pedig minden rendben van.

German coast guard
by opsmonkey

Vigyázat, gusztustalan, hímsoviniszta reklámok következnek! Teljes mértékben elhatárolódom. Gondolj bele, az interneten bombareceptek is vannak, azokról se én tehetek.

Aprilia Funny Commercial
by Misterpotato071

Mindig is kedveltem

a bolondokat. Itt van egy.



A hölgynek eddig ez az egyetlen jó száma egyébként. Erről persze nem ő tehet. Mint ahogy arról sem, hogy ez jól sikerült.

* No artificial flavouring in our tobacco does not mean a lower risk cigarette.

A preferált termék

A preferált termék nem elégíti ki minden igényünket, hanem igényeinknek csupán egy részhalmazát. Ha a preferált termék valamilyen okból többé nem kapható, előbb-utóbb helyettesítő termék fogyasztásába kezdünk. A helyettesítő termékkel nem leszünk elégedettek, mivel önkéntelenül is a preferált termék tulajdonságaihoz fogjuk hasonlítani, ezeket a tulajdonságokat keressük benne. Ez az elégedetlenségünk ahhoz vezet, hogy újabb és újabb helyettesítő termékek fogyasztásával próbálkozzunk. Mivel azonban egyik helyettesítő termék sem rendelkezik a preferált termék összes tulajdonságával, mindegyikkel elégedetlenek leszünk. Igaz ez akkor is, ha egy adott termék igényeink nagyobb részhalmazát elégíti ki, mint a már nem kapható preferált termék. Ebben az esetben a termék joggal foglalhatná el a preferált termék helyét, de mi mégsem leszünk vele elégedettek, mert helyettesítő termékként kezeljük.

Anti-Visitor Initiative

Régen volt már, hogy utoljára nemzetközi kezdeményezést csináltam, tehát itt van az ideje, hogy megint. Hiába untatlak béna fotókkal, hiába posztolok hosszút öreg rozsdás vasakról, hiába nem posztolok utána sokáig, akár mit is teszek, a látogatottságom csak nem konyul lefele, szóval most már erélyesen fogok föllépni. Az erélyes föllépés úgy fog megvalósulni, hogy én most megalapítom az Anti-Visitor Initiative (röviden: AVI) nevű dolgot és egyből csatlakozom is hozzá.

Na de mi is ez az AVI? Azt kell tudnod róla, hogy a célja az információs szabadság teljes kivívása a látogatók számának drasztikus csökkentésével. Ez tehát egy radikális mozgalom. Ne hagyd, hogy az olvasók diktáljanak! Ne befolyásoljon a page hit! Ne legyél a látogatottsági statisztikák rabja! Csatlakozz az AVI-hoz, ha az alábbiak legalább egyike igaz rád:

• Nem akarom, hogy a blogom népszerű legyen, sőt, a népszerűség ellen szeretnék nyilvánosan is fellépni.
• Akarom ugyan, hogy a blogom népszerű legyen, de hiába, mert ez az istennek se sikerül, ezért dacból szeretnék a népszerűség ellen nyilvánosan is fellépni.
• Cenzúrázzák a blogomat, vagy legalább is figyelik, és nem írhatok azt, amit akarok.
• Én cenzúrázom mások blogját.
• Mások cenzúrázzák mások blogját, de ezzel nem értek egyet.
• Mások cenzúrázzák mások blogját és ezzel egyetértek.
• Olyanok is olvassák a blogomat, akiknek nem kellene.
• Olyanok sem olvassák a blogomat, akiknek kellene.
• Mindig is szerettem volna egy jó kis nemzetközi kezdeményezéshez csatlakozni, de nem találtam eléggé kúlnak egyiket sem.
• Hülyeségnek tartom ezt a kezdeményezést, ezért megtévesztésből beépülök, hogy belső információkat szerezhessek meg, amikkel majd visszaélést követek el.

Most már tudod, hogy csatlakoznod kell-e, vagy nem. Egy kérdés maradt tehát: hogyan tudsz csatlakozni? Ez igazán egyszerű. Tedd ki az alábbi képek valamelyikét a blogod sablonjában valahova, és már csatlakoztál is. Minél feltűnőbb helyre teszed annál jobb lesz a hatás. De ha nem túl feltűnő helyre teszed, attól a csatlakozás még csatlakozás.

Szóval itt vannak a berakandó képek:

Az elsőt fekete háttérhez lehet használni, a másodikat fehér háttérhez, a harmadikat pedig bármilyenhez. (A harmadik képnek van fekete kerete, a másodiknak nincs, ez a különbség, csak a fekete háttéren nem látszik jól . De most ezért nem fogom átszínezni a blogomat.)

Lehet részben is csatlakozni, ez olyan pártoló tagság féle, és azt jelenti, hogy csak ilyen kisebb képet teszel ki:

 

Aztán akkor is lehet csatlakozni, ha szégyellős vagy. Ebben az esetben az alábbi, egészen picurka képekből tegyél ki egyet:

Lehetsz gyémánt fokozatú szponzor is, ez nem kerül pénzbe, viszont ezt kell kitenni hozzá:

Ha meg alapító tagságot szeretnél, akkor ilyet kell kitenni:

 

Tudom, ez pont olyan, mint a gyémánt fokozatú szponzoros, csak kisebb, de az van, hogy ez fér el a blogomban oldalt, tehát ezért ez az alapító tagságos.

Aztán van még a Mega Tagság is. Úgy lehetsz Mega Tag, ha ezek közül teszed ki valamelyiket:

 

És még kitalálhatsz másféle csatlakozási módot is, és ha adsz jó ötletet, csinálok hozzá kitenni valót.

Gondolkoztam azon, hogy csinálok a mozgalomnak egy külön szájtot, rajta azok listájával, akik csatlakoztak, de aztán elvetettem. Milyen lenne már, ha pont erről a szájtról nézné meg valaki a blogjukat, amikor az egész mozgalom arról szól, hogy ne. Szóval nincs szájt a tagok védelmében, ez a poszt viszont van, úgyhogy csatlakozz, ne kelljen még egyszer mondanom.

Arrivederci Amore

Nekem igen erős önvédelmi mechanizmusom van: ha valamit nem lehet, én azt érzelmileg izomból távol tudom tartani magamtól. Olyan ez, mint egy vastag pajzs. Egyszerűen nem engedem át. Akkor van csak baj, ha az a bizonyos valami ezt áttöri, de olyankor nagyon, mert a pajzs után a szívem már teljesen védtelen, csak ül szegényke a semmi ágán, és vacog a kis teste, miközben a csillagok bámulják. Ilyenkor vágyakozás van, meg sóvárgás, és ez persze fáj neki.

De most nem ez volt, nem törte át semmi.

Imolába mentünk, a Mostra Scambiora, Európa egyik legnagyobb veterán jármű börzéjére, és én nem vittem magammal pénzt, mert nem vehetek semmiféle öreg szerkezetet, gazdasági válság van, meg bankkölcsön, meg hiányzó fürdőkád, meg gázáremelés, és különben is van már motorom. Felemeltem tehát a pajzsomat és bátran beszálltam Streetsta tűzoltóautójába, hogy meghódítsuk Itáliát. Sziréna is volt benne. Meg régi olasz slágerek. Nem vagyunk mi normálisak.
(Baowah képei az útról itt. Streetsta fotói pedig itt.)

A Monstra Scambionak az Enzo e Dino Ferrari nevű Forma 1-es versenypálya ad otthont. Ilyenkor régi autók, motorok, alkatrészek és relikviák sorakoznak az 5 kilométer hosszú aszfaltcsík mindkét oldalán, valamint a boxutcában, a boxokban és a parkolóban is. Belépsz, és egyből ez fogad:

Egy 4500 köbcentis Delahye 1910-ből. Ilyen autó nincs is, de itt mégis van, sőt, meg is veheted, akár csak az 50 köbcentis Maserati versenymotort, ami teljesen elképesztő, nézt meg alaposan, kis szürke párnák is vannak a tankon, hogy arra feküdjön a pilóta és legyen hová támasztani az állát, komplett elmebaj, érted, 50 köbcentis Maserati versenymotor, kis szürke párnákkal és hajlított csővázzal, ráadásul még rajtszámja is van neki.

De van itt látszólag sugárhajtású űrmotor is a 70-es évekből, sokkal scifibb, mint az akkori igazi űrhajók. Mit nem adott volna Pirx kapitány egy ilyenért!

Aztán vannak alkatrészek végtelen sorokban olyan gyakori autótípusokhoz is, mint például a Ferrari 308, vagy a korabeli Maserati és a Bianchina cabrio.

Kapható az első sorozatban gyártott BMW motorból is, amiről egyszer már írtam, igen, a Weissenkirchen posztban. Asszem, olasz-osztrák kettős állampolgár akarok lenni.

De a világ első sorozatban gyártott motorkerékpárja is a tiéd lehet, ha van elég pénzed. Ez itt egy eredeti, gyönyörű állapotban lévő Hildebrand & Wolfmüller 1894-ből.

Ha jól megnézed a képet, láthatod, hogy a Hildebrand & Wolfmüller nem úgy működik, mint egy mai motor, hanem úgy, mint egy gőzmozdony: a dugattyú egy hajtókaron keresztül forgatja meg a hátsó kereket egy excenter segítségével. Leírom érthetőbben: a hajtókar menet közben pont úgy csinál, mint a kezeid, amikor gyerekkorodban vonatosat játszottál. Azt nem tudom, hogy mondja-e azt, hogy sihuhuhu, mert nem indították be.

De nem csak régi motorok voltak, hanem autók is: vehettél Ferrarit, Jaguart, Fiatot, Alfát, vászontetős Triumphot, még vászontetővel sem rendelkező Shelby Cobrát, ősrégi Porschét, Citroen DS-t, Fiat-Simcát meg még egy csomó mindent, 409 fotót csináltam, nem rakhatom be ide az összeset. De azért a Shelby Cobrát azt berakom. Tudom, ciki, hogy ez nekem tetszik, mert veteránnak bár veterán, de mégis csak egy izomautó, olyan, mint egy hatvanas éveiben járó nehézsúlyú bokszoló öltönyben, aki megőszült ugyan, de irdatlan nagy pofont tud adni, ha úgy hozza a sors, és ez látszik is rajta.

Nem várna az ember 425 lóerős teljesítményt és 260-as végsebességet egy 1965-ben gyártott autótól. Mondjuk a motorháztető alá pillantva elég meggyőző látványt nyújt a 7 literes Ford erőmű, ami fölött egy akkora légszűrő terpeszkedik, amire nincsenek szavak.

Amikor ezt fotóztam, egy komoly érdeklődő éppen beült és beindította a motort. Olyan volt, mintha megnyílt volna a föld és közben még mennydörgött volna az ég is. A komoly érdeklődő arcán először mély döbbenet, aztán gyermeki mosoly terült szét és ő nem akart kiszállni. Pedig tudhatta, hogy milyen lesz.

Hát ennyit az autókról. Na jó, egy Ferrarit azért még beteszek ide a versenypálya névadóinak kedvéért.

És a Triumphot. Azt muszáj. Amikor megláttam, agyam automatikusan felidézte az utóbbi idők banki hitel reklámjait, volt, amelyikért csak be kellett telefonálni, mi is volt az a telefonszám, én ezt azonnal megveszem, és ezzel megyek haza, a fiúk meg vihetik a bringámat a tűzoltóautóval. Jaj.

És akkor nem rakok be még egy csomó képet egy csomó fantasztikus autóról, mert sose lenne vége a posztnak. Inkább egy alkatrészeset.

Szóval térjünk vissza a motorokhoz, és nézzük mindjárt ezt a legendát, a Vincent Black Shadow-t:

1000 köbcentis V2-es motor, 206 kiló összsúly, 200 km/h feletti végsebesség. Mindez 1948-ból. Mondom ezerkilencszáznegyvennyolcból. Egyszerűen hihetetlen. Ezt már csak a Black Lightning tudta felűlmúlni pár évvel később, 250 km/h-s végsebességével. Odafelé menet a tűzoltó autóban pont erről beszélgettünk Joeval. Képzeld el, hogy ülsz egy ilyen gyönyörű, régi motoron, és 140-nel előzöl az autópályán. Ekkor mögéd ér egy Audis és levillog. Te nem húzódsz le, hanem integetsz neki búcsúzóul, megtekered a gázkart és 250-re gyorsítasz. Ő meg ott marad 140-nel, bambán néz ki a szélvédőn és nem hisz a szemének. Nem véletlen, hogy ma a Vincentek a világ legdrágább motorjai. És itt kettő is volt belőlük.

Maradjunk még egy kép erejéig az amerikai motorgyártás hőskoránál, amikor még valóban motorokat gyártottak és nem Harley-Davidsonokat, íme egy Indian:

 

Ebből is több korosztály képviseltette magát. De nézzük az olaszokat. Átvezetésként egy Aermacchi Harley-Davidson, aztán egy Gilera és két Moto Guzzi, mindez egy rakáson.

 

Aztán itt vannak az MV Agusták is. Először csak kettő, aztán egy egész család.

 

És ezt nem hagyhatom ki, a Moto Guzzi versenymotor a bokádtól két centire forgó fedetlen lendkerékkel, ami le van polírozva, hogy ne akadjon bele a nadrágodba. Hátul kézzel állítható dörzs-lengéscsillapítóval. Dupla fekvőpárnával a tankon. Nem sorolom tovább az elképesztő részleteket. Katt a képre, nézegesd csak.

Na szóval ilyenek. Nem láttál még képet az eladó velocipédekről, lánctalpas traktorokról, veterán terepjárókról, kétezerféle rozsdás és felújított autóról, motorról, robogóról, meg még egy rakás mindenről olyan műszaki megoldásokkal, hogy lúdbőrözik tőle a hátad, tehát nem tudod elképzelni, de tegyünk úgy, mintha, és akkor megérted, hogy miért csak délután négykor jutott eszembe innivalót venni, holott már reggel kilenckor is szomjas voltam. Egyszerűen valami mindig elvonta a figyelmemet. Például ezek:

 

Most megint kihagytam százhúsz képet. A legmegrázóbb az egészben az a végtelen természetesség volt, amit ezek között a műszaki csodák között éreztem a versenypályán, mintha az lenne az élet normális rendje, hogy én ott vagyok. És akkor már sejtettem, hogy baj van. Félve rápillantottam előretartott lelki pajzsomra, és megértettem. Nem áttörte, hanem finoman elporlasztotta, lágyan semmivé tette, óvatosan szubatomi részecskékké cincálta a Mostra Scambio, egyszerűen csak nem volt ott többé, huss, vége, és én azóta régi olasz sportmotorokkal álmodom, és olyan hülyeségekkel győzködöm magam, hogy egy 350-es Agusta vagy egy 750-es Laverda milyen jó volna robogó helyett bevásárolni menni, pedig tudom, hogy ezek a szerkezetek a legkevésbé sem robogó-szerűek, nem lehet velük kis sebességgel közlekedni, úgy üvöltenek, mint egy megvadult oroszlánfalka a vér szagára, és nem is én szoktam bevásárolni. Józan ész, szevasz, nincs itt terád semmi szükség, mert a szerelem bolond, mint az köztudott.

Sok fényképet betehetnék még ide és mindegyikről oldalakat tudnék írni - például a Terrotról, amin a történelem valószínűleg első kormánylengés-csillapítója volt, a Jaguar XK 150-ről, ami egyszerűen gyönyörű, vagy az OEC-ről az elképesztő kormányművével, aminek a működésére csak hosszas tanulmányozás után jöttünk rá, meg az Opelről, tudtad-e például, hogy az Opel milyen futurisztikus motorokat készített - de nem teszem, mert egyrészt mindjárt éjfél, másrészt már így is túl hosszú ez a poszt. Azzal a látvánnyal búcsúzom, ami a legszívbemarkolóbb volt. Három versenymotor. Az elmebetegség netovábbja. Ducati Del Biondo Racing. Édes jó Istenem. Ha csak egy kicsit lehetne nekem egy ilyenem. Vagy mondjuk mind a három.

Ez egy teljesen eszeveszett, tökéletesen reménytelen szerelem, tudom. De arra gondolok, hogy hátha csoda történik, kiderül, hogy titokban milliomos vagyok, csak eddig nem vettem észre, vagy kapok egy vezérigazgatói állást, vagy valami ilyesmi, mert a szerelem természete az olyan, hogy nem törődik bele a veszteségbe, az ember legfeljebb belehal, de bennem munkál az életösztön, már tervezgetem a jövő őszi utat, és azon töröm a fejem, hogy hátha mégis létezik nyerő lottó szisztéma, hátha mégis a matematika téved.

Sietnem kell, már nincs 12 hónapom se hátra.